I know I'm not alone.: 8.rész Only Hope

p.s.Van egy zene a gif alatt, én azt ajánlanám hozzá:)

~Louis Tomlinson~

Nem tudtam mit tenni. Az éjszakát sírással töltöttem egy szemhunyásnyit sem aludtam. Senki nem tudott segíteni még Eleanor sem .Tudom nem helyes hogy itt bőgök hiszen a férfiaknak nem szabad sírniuk,ez elég szégyen tőlem. De igazából nem tehettem róla,hiányzott a húgom. Hogy is van a mondás?Akkor értékeljük igazán a fontos dolgokat amikor már elveszítettük. Én elveszítettem egy fontos személyt az életemből. Nem tudom él-e vagy már meghalt,de én remélem hogy nincs semmi baja. A telefont a kezembe vettem és tárcsázni kezdtem a telefon számát. Kicsöng,kicsöng ..és kinyomta. Ezek szerint él még gondolom(?) Valószínűleg nem akar beszélni velem,ezért nyomta ki. Vadul pötyögni kezdtem,egy üzenet akartam küldeni,de hamar ki is töröltem,fogalmam sincs hogy mit írjak.

~Hope Megan Tomlinson~

Néha elgondolkozom. Vajon mit tettem hogy ezt érdemeltem?Nincs családom, barátaim ,egyszóval senkim sincs. Ez néha nagyon fáj,bár miért is?Nem tehetek róla hogy a kibasszot sors így ítélkezet felettem. Avagy a fentiek azt akarták hogy nekem ne legyen boldog életem,soha. Én erről nem tehetek. Ha meg igen,mondja meg bárki is hogy mi rosszat tettem?Engem egyszerűen utál az élet. Tehetek én bármit,egyszerűen én el vagyok rontva.

Egy napja hogy elköltöztem,és már megint ezen gondolkozom. Gratulálok Hope,ügyes vagy!Egy percre, gondolhatnál másra is mint a családodra.

Gondolataimból a telefonom hangja zökkentett ki. Mióta hívogat engem bárki is?Kezembe vettem az érintő képernyős telefonom és szűkült szemekkel néztem a villogó készülékre. A név láttán összeszorult a szívem,és sírás fojtogatni kezdett. A gombok között köröztem,bár kedvem lett volna elhúzni a zöldet,de inkább kinyomtam. A telefont az ágy végébe dobtam és csendesen hullattam könnyeim. A bőröndömhöz nyúltam,elhúztam a cipzárt és kivettem a fém tárgyat belőle .A bőrömet felsértette az éles penge, kibuggyant a vér a sebből és lecsorgott ujjamon .Soha senkinek nem beszéltem mély depressziómról,senki nem tudta hogy vagdosom magam. De kinek is beszélhettem volna róla?Elküldenek egy pszichológushoz aki persze elkönyveli hogy egy idegbeteg vagyok. Persze és én ezt hagynám is. Annyira elegem van már a világból,mindenből .Dühöm nőni kezdet,le kellett vezetnem valamivel.

A fürdőszobába mentem miközben a telefont kezembe szorongattam. Leültem a hideg csempére,és kezeimmel próbáltam törölgetni szemeim. Reménytelen eset vagyok. De teljesen. Itt vagyok egy idegen házába és éppen öngyilkosságra készülök. Vajon mit szól ehhez majd Ádám?Gondolom nevetni fog,így is itt élősködtem rajta. Persze majd sajnálni fog,buta ábránd az egész.

A telefonom megrezdült, sms-em érkezett. Könnyes szemmel nyitottam meg az üzenetet,és olvasni kezdtem.

"Sajnálom Hope!Rossz testvér vagyok,nem törődtem veled .Kérlek szépen gyere haza,aggódunk érted .Mindenkinek nagyon hiányzol .Ha megkaptad az üzenet,hívj fel ..tudnom kell hogy jól vagy."

Hirtelen mérhetetlen harag gerjedt bennem és a telefont a falhoz vágtam. Az így is törött készülékre ráléptem,ugráltam rajta,és közben könnyeimet hullattam. Csapkodtam,ütöttem a a csempét,mindent lesöpörtem a csapról,de a dühöm nem akart múlni. Zokogva borultam térdeimre,és előre hátra kezdtem dőlöngélni .Fátyolos tekintettel kezembe vettem pengém,és mély sebeket ejtettem kezemen. Kibuggyant a vér a kezemből,és lecsöpögött a padlóra. A piros folyadék kezdte betölteni a fürdő szoba csempéjét, én pedig egyre jobban kezdtem elveszteni eszméletem. Nem érdekelt ha meghalok,nincs senki aki visszatartana. A szemeim elnehezedtek,viszont még hallottam ahogy kicsapódik az ajtó. Szemem lecsukódni készült egyre jobban hívogatott a feketeség. Nem bírtam tovább. Kezeim a földre estek,és hagytam hogy magába szippantson a sötétség.

Hello manók'

Hogy tetszik a rész?Bocs hogy ilyen rövid lett,de én így akartam befejezni.Meg hát elég targikus is lett,ez a mostani kedvemhez illet.Kérlek szépen dobjatok meg pár komival,pipával,nagyon jól esne meg tudni szeretném tudni hogy tetszik-e a blog.