Sziasztok!
Nem szeretnék most ódákat zengni, sajnálom a késést.
De ezzel szemben köszönöm a támogatást amit tőletek kapok!:) Szeretlek titeket! <3
- Ne tedd ezt!- hallatszott a keserves ordítás a hátam
mögül. A lábamat a hideg szinte jeges Temze fölött lebegethettem, miközben egy
kevés akaraterőt gyűjtöttem az ugráshoz. Nem tehettem mást, csak ártottam a
körülöttem lévőknek. Beszívtam a hideg levegőt, és reszketve fújtam ki azt
tüdőmből. A fehér pára felszállt a levegőbe, az erős szél belekapott, és
tovasodorta azt. Ez fog velem is
történni, csak engem a víz fog elragadni, és elfedtetni mindenkivel létezésem.
Az emberek a híd köré gyűltek, többen kamerával vettek fel, volt, aki
kárörvendő vigyorral várta, hogy meghaljak, és akkor végre övék lehet Ő. Ő, aki most éppen az embereken igyekszik
átverekedni magát, miután ezt sikeren végrehajtotta, az egyenruhás rendőrök
között iszkolt el. Futólépésben siettet hozzám, és erős karjaival visszarántott
engem.
-
Nem hagyom, hogy ezt tedd- dühös könnyek, csorogtak le
gyönyörű arcán miközben egyre erősebben, szorította kezeimet. Reszketegen
felsóhajtottam, tudtam, hogy ez lesz. Megfordultam, amennyire csak tudtam, és
ajkához hajoltam. Biztos voltam benne hogy ez meggyengíti. Puha szájához
nyomtam enyémet, nem siettem el a dolgokat, gyengéd voltam. Keze engedett
enyémen, majd teljesen el is engedte azokat. Türelmetlenül nyögött a számba,
többet követelt. Teljesen megfordultam, mire ő kezeit hajamba nyomta. Hiába is
esett jól ez az egész, hiába nem akartam ezt megszakítani, elhúzódtam tőle. Mindketten
hangosan ziháltunk, míg ő magához tért, én gyorsított tempóba megfordultam. Most
vagy soha. Lábamat újra a víz fölé emeltem, ám ezúttal a másikat is raktam
utána. A szél körülvett engem, a fülemben éreztem süvítéseit, és a hajamat is
tejesen összekócolta. Még halottam, ahogy Harry felordít, mint egy megvadult
oroszlán, de nem tud mit tenni, itt vége van. A testem becsapódik a ténylegesen
jeges vízbe, és úgy érzem, mintha 100 kis apró tűvel szurkálnák bőröm. Ez
nagyon hideg. „Shh. Gondolj arra, hogy mindjárt vége” mondogatom magamnak. Egy
pár perc után jobb lett, de eközben a levegő is fogyatkozott tüdőmből. Majd
mintha valaki mellém csapódott volna, arrébb sodort a hullám, és már szinte
élettelen testem süllyedni kezdett. Az utolsó levegőtartalékom is elfogyott.
Itt volt vége. Itt és most.
Zihálva, ébredtem fel egy korházi
széken, a szívem őrülten dobolt, és verejtékcseppek csorogtak le arcomon. „Nyugi
csak egy álom, nyugodj meg” suttogtam magamnak, miközben igyekeztem helyreállítani
egyeletlen légzésem. Felültem a székembe, és Louis-ra pillantottam, szerencsére
nem kelt fel. Visszadőltem, és becsuktam szemeim. Még éberen élt emlékezetemben
az álom, vagy minek is nevezzem, megrémisztett az egész. Majd hírtelen
beugrott. Ugyanezt láttam mikor az átjárón voltam. Bár akkor egy kivetített film képében, de annak a lényege is ugyanez
volt. Én, Harry, ugrás, öngyilkosság, halál. Kisöpörtem a homlokomra tapadt
rakoncátlan tincset és gondolkoztam. Vajon véletlen lenne ez az egész? Lehet,
hogy ez lenne a jövő? Persze, én és Harry pff. Verd ki ezt a fejedből, csak egy
álom volt. Reggel öt körül járhatott az idő, még korán volt, de biztos nem
tudnék visszaaludni. Egyébként is, a kezeim, és a hátam, teljesen elgémberedett
ebben az idegesítő, még nem is puha székben. A napsugár egyenesen arcomba
világított, a szemem elé emeltem a kezem, ó gyere még te is nap. Majd valaki
hozzáért a vállamhoz. Ijedten megdermedtem, és majdnem egy sikoly is kiszaladt
a torkomon. Felemeltem a fejemet, és próbáltam be realizálni a fiút, aki
előttem ált. Ádám. Hát persze hogy Ádám. Kifújtam a levegőt, ami a tüdőmben gyűlt
össze. Eddig észre se vettem, hogy bentartottam.
-
Mit akarsz itt?- suttogtam bár azért érződött a
hangomban a bosszúság. Idegesen össze-visszanézett, majd szeme megállapodott
rajtam.
-
Beszélnünk kell.- mondta
-
Itt nem lehet?- nem válaszolt csak fejével az egyik
sarokra intett. Ott ült Harry, egy ugyanolyan kényelmetlen széken, mint amin
én, és aludt. Ó, persze. Eddig őt észre se vettem. Olyan édesen aludt, ahogy
göndör fürtjei arcába hullottak, szája résnyire nyitva volt, és halkan
szuszogott. Na jó hagyd abba, Hope. Kibotorkáltam a szobából, és megálltam a
folyosó közepén. Ádám halkan kijött utánam és megállt velem szemben.
-
Sajnálom-, mondta bűntudatos hangon. Gúnyosan
felnevettem.
-
Mit sajnálsz? Talán, azt hogy engem, a testvéredet, és
Louis-t is bajba sodortad? Vagy azt hogy miattad
raboltak el minket? Vagy azt hogy Louis majdnem meghalt? Hm?
-
Sajnálom.
-
Hagyd már abba ezt!- csattantam fel idegesen
-
Remélem, tudod hogy én nem akartam ezt. Gondolom hallottad
a történetet. Nem tehettem mást, nem engedtek el, nem volt választásom.
-
Mindig van választás.- suttogtam-, De figyelj, tűnj el innen,
mielőtt Harry felébred.- ám túl későn szóltam. Harry kilépett a szürke korházi
ajtón és szemeivel felmérte a helyzetet, majd tekintette megakadt Ádámon.
-
Mi történt? Mit keres ő itt? – lépett közelebb, és láttam,
hogy keze ökölbe feszül.
-
Ádám menj innen – kiáltottam rá
-
De…
-
TŰNJ EL MOST! – ordítottam, és ha lehetett volna,
szemmel röpítettem, volna el innen. Ádám, futásnak eredt, de Harry gyorsabb
volt. Karjánál fogva rántottam vissza. Falhoz vágta őt, és kezével a nyakát
kezdte el szorítani.
-
Most véged- mondta halkan Harry, de épp elég hangosan,
hogy én is haljam. Gyorsan oda szaladtam és beálltam Ádám elé. De ekkor már az
ökle a levegőbe volt a göndör hajú fiúnak, és az egyenesen az én arcomba
csapódott. Hát nem fogta vissza magát. A kezdeti zsibbadtság elmúlt, és a
helyét erős fájdalom váltotta fel. Ajkam kicsattant, de biztos voltam benne,
hogy a számban is okozott valami sérülést, hiszen ott is éreztem a keserű vér
izét. Torkomat marták az el ne sírt könnyek, legszívesebben összeestem volna a
fájdalomtól, de helyette csak álltam ott, és védtem Ádám, nem túl gyenge testét.
Erős volt ő, nem volt szüksége az én védelmemre, én mégis úgy éreztem, ott kell
lennem. Azonban Harry ereje nagyon is megrémisztett. És az is, amit magam előtt
láttam. Dühös fény csillant, vérben, forgó szemeiben, izmai kidagadtak kezén, és
nyakán is látszódtak erei. Ijesztő volt, és megrettentett. Majd, mintha ő kapta
volna az óriási pofont, hátralépett. Testvonásai ellágyultak, és szemi
megbánásról árulkodtak. De nekem ez nem volt elég. Féltem tőle. Féltem puszta hangjától,
cselekedeteitől, mindenétől. Mert amit az élőbb tett megbocsáthatatlan volt,
még akkor is ha tudom nem direkt tette. Elléptem Ádám elől, oldalra húzódtam,
hogy minél távolabb legyek a göndör hajútól, és magam mögé rántottam a fiút.
Ámbár ő nem maradt ott, elém lépett.
-
Megütötted őt- sziszegte előttem Ádám.
-
Nem direkt volt. Annak téged kellet, volna eltalálni. –
mondta minden könnyedséggel Harry – Sajnálom Hope- azt, hiszem, észrevehette a
szememben a félelmet, és az ijedséget, ezért kicsit meg is rémült. Megpróbált
felém lépni, de én mindinkább Ádihoz bújtam. Magamba szívtam pólójának illatát,
finom férfias dezodor, ami keveredett az erdő szagával.
-
Ugye nem félsz tőlem?- nem telt tőlem egy normális
válaszra sem. Hazudni nem akartam, de az igazságot sem akartam elmondani. Így inkább csöndben maradtam. A hallgatás a
legjobb módszer, nem?
-
Hope kérlek ne…- mondta könyörögve. De ugyan mit is
kért?- Ádám menj, most az egyszer megúsztad.- ahelyett hogy befejezte volna a mondatot,
amit nekem szánt, témát váltott. Ő viszont nem mozdult, állt, mint a szikla
előttem. –Ha kedves az életed elmész-, mondta mérgesebben Harry. Lábujjhegyre álltam
és elcsukló hanggal, de megmondtam neki, hogy menjen el én, jól leszek. Nagy
nehezen megmozdult, adott
Egy puszit a fejemre, majd azt
suttogta hívni fog. Utána elment, magamra hagyott vele, úgy tett, ahogy kértem.
Ó miért is csodálkozom ezen? Egy lépést tett felém hatalmas lábaival, de ahogy
közeledett, én úgy hátráltam. Kezemet arcomhoz érintettem, és fájdalmasan felszisszentem.
Nem volt elég hogy pokolian fájt, biztos voltam benne hogy zöld, és lila foltok
is vannak azon a helyen ahol eltalált. Azt hittem veszi a lapot, és magamra
hagy, de helyette mást tett. Ő is felemelte kezét és gyengéden megcirógatta ujjával
a sebet. Fájdalmasan felsírtam, hiába volt gyengéd, mégis úgy éreztem mintha
egy újabb pofonnal ajándékozott volna meg.
- Sajnálom.
