4.rész Nem tarthatnak már itt

Sziasztok:)
Hogy megy a suli?Nekem eddig jól,bár kicsit be vagyok táblázva.Most is 7 órám volt,utána röplabdára  mentem,és nemrég értem haza.Megpróbáltam kicsit hosszabra írni,szóval remélem tetszik.Na de nem beszélek tovább,kitartást a sulihoz:)
Majd jelentkezek:)
Puszi.:
Hope'







Miért pont most?!-tettem fel magamnak egy számomra érthetetlen kérdést.
A fejembe gondolatok tömkelege cikázott miközben könnyeim patakokba folytak le arcomról.Nemértem a bánatomat hiszen örülnöm kéne végre újra láthatom a bátyám.De milyen áron?!Nem akarom mégegyszer...nem szeretném megint  átélni hogy semmibe vesznek.Mikor úgy viselkednek veled mintha ott se lennél,egy nyomorult szellemnek néznek.
És be kell vallanom Louis is tud időzíteni.Mikor már a szakadék szélén álsz de ő a puszta jelenlétévél képes belökni a mélybe.Na ő pont ezt tette.Belesodort a mélybe,és megint ugyanaz lesz mint egy hónapja,sírás,depresszió,önmarcangolás.
Tudom,hogy ha vagdosom magam az nem megoldás, de ez engem mióta érdekel?!
Fejembe egy kusza mondat csúszott ami kiutat jelenthet számomra.
Ezt a napot emlékezetessé teszem.Mostantól egy cél vezérelt,elhagyni Doncastert és új életet kezdeni.
Itthagyom a problémáim tömkelegét,az emlékek hadát,és minden fájó dolgot ami itt történt velem.
Felugrottam a puha szőnyegről,és magamba ezt a pár szót ismételgettem "nem tarthatnak már itt".
A nagypapám bölcsessége a fejembe véste magát,és tudom hogy nem fogom elfelejteni egy ideig, az biztos.
Hangos kopogás zökkentett ki a gondolataim tengeréből.
Kinyitottam a szobám ajtaját és meglepetésemre Louis állt ott.
 -Nem is örülsz nekem?!-kérdezte karba tett kézzel.
Valami bocsánat félére számítottam volna,de hát nem így lett.Becsaptam az ajtót ami hangos csattanással jelezte hogy bezárult.Elfordítottam a kulcsot a zárba,nem akarom hogy zavarjanak.Kivettem a hatalmas bőröndöm az ágyam alól,és dobálni kezdtem bele a ruháim.
Mire végeztem a pakolással addigra már besötétedett,és az idő éjfél körül járhatott.Akkor elhalasszük egy kicsit az utazást,szerintem reggel is ráér.Fáradtam döltem be az ágyba és nemsokára az álmok édes országát jártam.
                                                                            ***

Reggel a nap vakító fényére keltem.Gyorsan kimásztam az ágyból,és a tegnap kikészített ruhákat magamra kapkodtam. Besiettem a fürdőbe,megfésülködtem és egy alap sminket vittem fel az arcomra.Visszamentem a szobámba a megmaradt dolgaimat elraktam a bőrőndbe és sietős léptekkel indultam ki a szobámbol.A folyosó kihalt volt,gondolom még mindenki alszik.Lementem a lépcsőn,és a nappaliba is síri csend fogadott.A bőröndömet leraktam a lépcső mellé és leültem a hatalmas bőr kanapéra.Kezembe vettem egy lapot,meg egy tollat,és elkezdtem írni az értelmetlen sorokat.

Kedves családom!
Nemtudom észrevettétek-e de elmentem végleg.Elköltözöm ebből a házból,ezzel megszabadítva titeket még egy nyűgtöl.Gondolom felmerült bennetek a kérdés vajon hogy jutottam erre a döntésre.Hát..én ezt már 4 évesen eldöntöttem,mikor kihagytatok az életem egyik fontos eseményét,a balletfellépésem.És ezután következtek a ballagásaim,az éretségim,a szülinapjaim egyszóval minden.Kihagytátok a legfontosabb pillanataim,és még egy sajnálomot se mondtatok.És Louis...nem érted miért haragszom rád?!Gondold végig az elmúlt 3 év történéseit.Nem kerestél,nem hívtál egy rohadt sms-t se küldtél.Eközben többieket ajándékokkal halmoztad el,folytosan beszéltél velük.Érted már?!És most ne hogy azt hidd hogy a pénzed kell,mert erről szó sincs,nekem szeretetre van szükségem....
Sajnálom hogy így búcsúztam el,de nem volt szívem felkelteni titeket.

                                       Hopexxx

Szépen összehajtottam a levelet és leraktam a dohányzóasztalra.
Felálltam és utoljára körbenéztem a szobába,és kigördült egy könnycseppem.Minden fájdalom ellenére,piszkosul fog hiányozni!Letöröltem kusza könycseppem és felvettem magamra a cipőm.
Kiléptem a hatalmas ajtón, és elindultam a vasútállomás irányában.
Szőkésbarna hajamba belekapott szél,és apró vízcseppeket éreztem vállamon a kabáton keresztül.Felnéztem az égre és hagytam hogy az esőcseppek egybefollyanak a könnyeimmel.Ezért szeretem az esőt,ilyenkor nem látják hogy teljesen összetörtem.Lassan hajtottam le fejemet,és egy sóhaj után tovább folytattam az utam.Igyekeztem húzni az időt,hogy minnél tovább maradhassak a szülővárosomban.
Mikor megpillantottam a hatalmas állomást,egy reményvesztett sóhaj szaladt ki a torkomon.Utoljára körbenéztem,és beléptem a hatalmas épületbe.
Bent nyugodt légtér fogadott,nemsokan voltak,csak pár ember fordult meg erre.Megnéztem a legközelebb érkező vonatot,foglaltam rá jegyet,és leültem egy fehér műanyag székre.
Ijedten kaptam a mellkasomhoz mikor bemondta egy női hang hogy beérkezett az én járatom.Felkaptam a bőröndöm,és magam után húzva,indultam el a 4. vágányhoz.
Felszálltam a fűtött vonatra,és lehuppantam az egyik ülésre.A fülhallgatót bele raktam a fülebe és néztem ahogy az esőcseppek végigszántják az ablakot.A vonat hirtelen indult el az állomásról,így egy kicsit előre is billentem.Visszaestem a székembe,majd a fejemet az üvegnek döntöttem és utoljára emlékezetembe véstem a környéket.A fák gyorsan suhantak el melletünk,egyre messzebb voltunk.A szememből egy köny csordogált le,végleg elhagytam a várost ahol születtem.
Viszlát Doncaster!