9.rész "Még nincs itt a te időd"

~Szabó Ádám~
Listen To Your Heart

Hangos csörömpölésre felkaptam fejem. Leraktam kezemből az újságot és a vendégszoba felé vettem az irányt. Zokogás és kisebb hangfoszlányok szűrődtek ki a szobából. Mit csinál bent Hope? Felemeltem kezem és kopogtam egyet de semmi válasz nem jött rá. Lenyomtam a kilincset de az ajtó zárva volt. Kezdtem ideges lenni,ki tudja mi folyik bent?Nekifeszültem az ajtónak de még így sem akart kinyílni. A nappaliba rohantam és kikaptam a fiókból a pótkulcsokat. Kézremegésem nehezítette helyzetem sehogy se tudtam beletalálni a zárba. Halkan szitkozódtam,rossz kulcs. Csak arra tudtam gondolni hogy valami baja eset. Kicsaptam az ajtót ami majdhogynem kitört helyéről. Szememet végigvezettem a szobán,minden a helyén volt,viszont Hope nem volt itt. Megpördültem tengelyem körül, és akkor megpillantottam a félig nyitott fürdőszoba ajtót. Óvatos léptekkel indultam felé de küszöbnél megtorpantam .Vörös folyadék szivárgott bentről. Nyeltem egy nagyot,bevallom féltem. Kinyitottam az ajtót és ami bent volt meglepett. Szemeim kidülledtek,és egy gombóc kezdett nőni torkomban. A fürdőszoba katasztrófa sújtotta terület volt,és ami a legszörnyűbb,ott feküdt Hope a saját vérében,eszméletlenül. Lekuporodtam mellé,és kötőszerért nyúltam. Előkotortam telefonom,fél kézzel igyekeztem szorosan bekötni vérző kezét,míg a másikkal a mentőket tárcsáztam. Remegő hangon diktáltam le a címet,nem sok hiányzott hogy elsírjam magam. A lány akit alig egy napja ismerek most élet halál között lebeg. Könnyeim utat törtek maguknak,nem hiszem el hogy ez történik. Farmerom  már teljesen átázott, de engem ez cseppet sem érdekelt itt egy ember életéről volt szó. A fehér anyag a  már teljesen elszíneződött kezén,túl sok vért veszít. A mentősök berontottak a szobába és egy hordágyra fektették őt. Bamba szemekkel néztem ahogy mindenki sürög forog körülötte. Kitolták őt az ajtón,és berakták egy mentő autóba. Meg se kérdezték megyek-e velük, gyors tempóval elhajtottak. Leintettem egy taxit és utánuk eredtem.

Idegesen doboltam lábaimmal a csempén,már 1 órája műtik. A percek idegtépően teltek,féltem hogy megtörténik ugyanaz mint egy éve. A húgom is ugyanezt tette. Felvágta ereit,viszont túl későn találtuk meg. Meghalt. Nem történhet meg ez Hope-al is.

 

*visszaemlékezés*

Az eső kis cseppekben hullott az egekből,hideg őszi délután volt. Siettem haza,sosem szerettem egyedül hagyni Evelint. Teljesen átfagytam,csak egy egyszerű pulóver volt rajtam. A szél az arcomba fujt egy két levelet,miközben az eső egyre jobban kezdett esni. Egy utca választott el a lakástól. Mikor egyre közelebb értem az ismerős házhoz elfogott valami,valami ismeretlen folytogató érzés. Egy mentő autó állt az úton. Összezavarodtam. Ekkor kilépett az ajtón két piros ruhás ember akik egy hordágyat toltak maguk mellet .Közelebb férkőztem hozzájuk és akkor eltört bennem valami .Ott feküdt a húgom hófehér arcall,csukott szemekkel,teljesen élettelen testtel. Hátrahőköltem a megleppetségtől,biztos csak képzelődöm .Egy fekete zsákot húztak rá,és berakták az autóba. Egy mentős vállamra rakta kezét és csak ennyit mondott "sajnálom,de meghalt".Elfogott a szédülés és majdnem összestem. Ez nem lehet igaz,ez csak egy bugyuta álom. Viszont rá kellet jönnöm,ez a szín tiszta valóság...

        

~Hope Megan Tomlinson~

Szemeim hirtelen pattantak ki, tüdőmbe úgy áramlott be a levegő mintha sosem vettem volna még. Pár perc nyugtalan levegővétel után visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Szívem egyenletesen dobogott tovább. Felültem, s körbenéztem. Gyönyörű réten találtam magam. Mindenhol egyszerű, ám szép virágok voltak. A kis teret rengeteg fa ölelte körül, akár egy mező. Fehér selyem ruha takarta testem. Megpördültem, s a szoknyámba belekapott a szél. Hercegnőnek éreztem magam. Egy szabad hercegnő, aki mindent megtehet. Nem éreztem semminek sem a súlyát, minden gondolatom tiszta volt. Mély levegőt vettem, beszippantottam a friss oxigént. Körbenéztem, minden irányt átvizsgáltam, s úgy döntöttem a jobb oldali kis sétányt választom. Sokáig lépkedtem a sárban, de nem fáradtam el. Egyszer csak apró kék madarak vettek körbe. Mellém szálltak, s csiripelni kezdtek. Szinte Hófehérkének éreztem magam. Hatalmas zöld fák magasodtak fölém. Hirtelen egy fény jelent meg előttem. Ez lenne a mennyország kapuja? Gyors léptekkel haladtam felé. Barna hajamba belekapott a szél, s arcomba fújta azt. Mikor elértem elé ujjamat felé nyújtottam, és ekkor felvillant egy kép. Nehezen ment beazonosítani az embereket, de az egyik határozottan én voltam. Az egész mint egy tükör megrezzent, s kitisztult a kép. Most már biztos voltam benne, hogy én vagyok. A kép mint valami film pergett le előttem. Ott álltam egy hatalmas híd szélén, mögöttem egy göndör hajú fiúval. Körülöttünk egyre több ember gyűlt, s félelemmel teli szemekkel meredtek ránk. Beszéltek valamit de halk suttogásuk alig hallható volt.
"Ne tedd ezt" a fiú ezeket a szavakat suttogta fülembe, és mintha én is ott lettem volna, tisztán hallottam hangját. Mély, egészen érces, mégis gyönyörű. Kezeit hirtelen a derekamra vezette, egészen sajátos volt, szinte magamon éreztem hatalmas tenyereit. Védelmezően tartott, míg meg nem fordultam a kezében.
"Sajnálom" visszafordultam a víz felé, s egy kisebb lendületet véve belevetettem mag a hatalmas folyó mély medrébe. A fiú térdre borult, próbált zuhanó testem után kapni. Az ég felé nézett, én pedig rögtön tudtam ki volt az. Zöld szemeit lehetetlen elfelejteni. Fájdalmas tekintettel nézett fel, mintha látna engem, s tudná, hogy ott vagyok.
Hirtelen egy kéz érintette meg vállamat, egy kicsit megugrottam, és elszakítottam tekintetem a szenvedő fiúról. Mögöttem a nagymamám állt. Ősz haja, kis termete, ugyanolyan selyem ruhába volt burkolva, mint én. Nem hittem a szememnek, hiszen őt már nagyon régóta nem láttam. Nyakába vetettem magam, ha tudná mennyire hiányzott.
"Mama" szorosan szorítottam magamhoz, féltem hogy bármelyik pillanatban újra eltűnhet. Leszedte kezeimet,és mélyen szemeimbe nézett.
"Hope vissza kell menned"
"Hova?" kérdőn vontam fel szemöldököm.
"Még nincs itt a te időd" simította meg az arcomat.



 Sziasztok!:)
Hogy tetszik a rész?Hát ez végülis nem a saját érdemem nagyon sokat segített benne egy nagyon jó barátnőm.Innen is köszönöm neki<3
És nektek is köszönök mindent főleg a komikat,ha tudnátok mennyire jól estek a szavaitok.És a végére egy kérdés, nektek miért tetszik a blog?
Ölel titeket.:
Hope