13.rész "Próbáld ki és megtudod"

Hi Babies!

 Miújság van? Örültök hogy új részt hoztam? 

Tegnap megszállt az ihlet, és így megírtam nektek. Ahogy igértem hosszabb lett, bár nem sokkal de egy picivel igen. Haladok a normális rész hosszúság felé. Előfordulhat benne pár "csúnya" szó, aki nem szereti az ilyeneket ne olvassa el! Bár már az első osztályosok is így beszélnek, de azért gondoltam felhívom rá a figyelmeteket. Na szeretlek titeket manók!

Jó olvasást!

Hope Jennette Marlow

*Hope Megan Tomlinson*

Álmosan nyitottam ki szemeimet. Megdörzsöltem őket és megpróbáltam rájönni hol is vagyok. Sötét volt nagyon, éppen csak egy kis lámpa a szoba végében adott egy kis világítást. A por szaga keveredett a dohos levegővel, köhögni kezdtem ami szinte már fuldoklásba ment át.  Pár bútor volt a szobában, egy szekrény és kanapé, és pár rozoga szék. Hol is vagyok? Igyekeztem visszaemlékezni az elmúlt órák eseményeire. Kóma, férfi, fegyver, Louis. Louis! Hol van most? Meghalt? Óh ne már. Felálltam az ágyamból, ami fogalmam sincs, hogy került ide, és végignéztem magamon. Egy fekete szoknya volt rajtam,  fehér mélyen kivágott blúzzal, egy szakadt harisnyával, és fekete bőr csizmával. Igazi rossz kislányos kinézetem volt.  De vajon ki öltöztetet  át? Igyekeztem nem foglalkozni a tényel hogy valaki látott engem ruha nélkül, és egy ajtó után kezdtem kutatni. Végig tapogattam a falakat, majd valahol egy fém eszközt tapintottam meg. Reménykedtem benne, hogy egy kilincs akadt a kezembe. A remény hal meg utoljára nem?  Megvizsgáltam az alakját kezeimmel, és jól hittem, itt bizony egy ajtó terült el. Kifújtam a levegőmet, és óvatosan kezdtem lefelé húzni a kilincset. Nem nyílt ki. Ó bassza meg! Bevetettem a leghatékonyabb fegyveremet, ami persze nem volt igaz, és egy óriásit rúgtam az ajtóba. Ne már! Ez kicseszettül fájt! Leültem a fenekemre, és a lábujjaimat kezdtem szorongatni. A filmekben pedig ez be szokott válni! Ha tudtam volna, hogy ennyire fáj, meg se próbálom. Hirtelen nyílni kezdett a nagy erős számomra legyőzhetetlen fém ajtó. Titkon reménykedtem hogy ez az én rúgásom utó hatása, és pár perc múlva kiszakad az egész de mindannyian tudtuk hogy ez lehetetlen. Egy magas férfi lépett be a szobának mondható helyre.

- Nem mondták még, hogy más tulajdonát megrongálni bűn?-mély rekedtes hangja volt,ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen azt hittem volna Harry Styles beszél hozzám.

- Nem mondták még hogy az emberrablás bűn?- jót nevetetett bugyuta visszavágásomon.Semmi vicces nem volt benne de ő azért kuncogott rajta. Lehajolt elém mikor látta, hogy valószínűleg megzúzódott lábujjaim, szorongatom.

- Fáj?

- Próbáld ki és megtudod-, nem tudtam fékezni a gúnyt a hangomban, hiszen ez az ember mégiscsak elrabolt. Felállt és felhúzott magával engem is.

- Beszélned kell a főnökkel - elnevettem magam. Persze minden "vágyam" hogy a drága fővezérrel társalogjak.

- Beszél vele a franc! Ó nem is, majd a megzúzódott lábujjam megy reklamálni neki!- nem nagyon törődött nem akarássommal, ráfektetett vállára és kivitt az ajtón. - Rohadjál meg!- ordítottam neki, mire rácsapott a fenekemre erősen. Nem elég hogy a lábam, már a fenekem is sajgott. Már csak ez kellet.

"Jobb ha csöndbe maradsz" mondta a tudatalatti kis szörnyem és végül is igaza volt. Még mindig sötét volt, az orrom hegyéig sem láttam el, mik voltak ők vámpírok hogy láttak a sötétben. Bevitte egy végre villanykapcsolóval ellátott szobába,megjegyezném a sötétség után jó volt a fény, csak pár pillanatig kicsit vakító. Lerakott engem egy bőr székre, ami ritka szinten kényelmes volt, és kisétált az ajtón. Kihasználtam a lehetőséget és körbenéztem. Szembe velem egy íróasztal volt, amin egy fehér notebook hevert, e mögött pedig egy ajtó állt. Mögöttem egy kanapé, ami szintén bőrből készült. A falakon festmények voltak, és összeségében a szoba elég nyugtató hatással volt rám.  Összességében egész stílusos volt, nem igazán így képzeltem el. Vajon az én kis "szobám" is ilyen szép? Mondjuk, nem hiszem. A főnököknek mindig szebb a szobájuk, tűnődtem el magamban. Az íróasztal mögötti ajtó hirtelen kinyílt és egy magas 40 év körüli férfi jött be rajta.. Fekete öltöny viselt, fekete cipővel. Nyakkendője lazán lógott nyakán még megkötni se volt ideje. Barna haja fel volt zselézve, méregzöld szemei engem fürkésztek. Nem tűnt valami félelmetesnek. Éppen szólásra nyitottam száját mikor szavába vágtam.

- Megzúzódott a lábujjam, mert belerúgtam az ajtóba. Fizessen kártérítést!

- Miért rúgtál bele az ajtóba?- kérdezte nevetve

- Azt most nem lényeg. Megfogadtam hogy nem nyugszom amíg vagy ki nem fizet, vagy bocsánatot nem kér. Szóval?

- Bocsánatot kérek a helyett az istenséges ajtó miatt, amibe belerúgtál.

- Így már jobb. A lényegre térve hol van Louis?

- Nem tartozik rád

- Már miért ne tartozna rám? A bátyám. Akit mellesleg lelőtte az egyik embere, engem pedig elrabolt. Nem bírtak volna várni még egy napot? Akkor ébredtem fel a kómából, még magamnál se voltam mikor berontott a pasi és lelőtte őt. Adhattak volna még egy napot hogy összevesszek a bátyámmal, és utána kibéküljünk. Mert bár belelökném a jeges vízbe, de biztos vagyok benne hogy utána meg is menteném. Szóval most árulja el hogy hol van!- könyököltem az asztalára

- Drága, tőlem így senki nem követelőzhet - kezét felemelte ami nagyot csattant az arcomon. A fejem oldalra fordult és  fémes ízt éreztem a számban.Valószínüleg vér volt. Az arcom be vörösödött, sajgott, és hatalmas ujjai nyomat hagytak rajtam. A kezdeti bátorságomnak, itt vége is volt.

- Harry vidd innen őt!