I Know, I'm not alone blog trailer

Sziasztoook manók:)
Tegnap egy kedves barátnőm vállalta hogy készit nekem egy trailer-t és hát szerintem nagyon fantasztikus lett.Nézzetek meg ti is!

10.rész "Hope te vagy az?"

Sziasztok!
Sajnálom a késést és azt is hogy ez ilyen nagyon nagyon rövidke részre sikeredett.Nem tudtam többet írni hozzá,valahogy nem.Viszont nagyon köszönöm a támogatást,a feliratkozókat,és kommenteket amik mindig olyan jól esnek.Sajnos előző héten alig volt időm minden nap hulla fáradtan estem haza utána még házit kellet írnom..nem volt időm a blogra.Így is hétfőn tanulmány kiránduláson voltam ..pff nagyon fárasztóak a napjaim.De nem panaszolok nektek többet,gondolom titeket a rész érdekelne:)Ha tetszik komizzatok és pipáljatok hogy tudjam megéri sietni a kövivel!:)
Jó olvasást!
Ölel titeket:
Hope xx                                                             

                                                                   ~Szabó Ádám~

Idegesen túrtam a hajamba, számat már véresre harapdáltam mondhatni idegileg teljesen kész voltam. A percek idegtépő lassúsággal teltek, bő 3 órája hogy műtik Hope-ot. Kezeimet szorosan összenyomtam imádkoztam azért hogy ő, legalább ő túlélje ezt. Belegondolni is rossz mi történhet vele, vajon már az igazak álmát alussza vagy éppen élet halál között lebeg? Kezdett idegeimre menni a túlzott várakozás. Vettem egy mély levegőt és fel álltam a műanyag székről. A tornacipőm talpa nyikorgott a csempén ezzel megtörve a csendet az üres korházi folyosón. A hippó szagú levegő égette tüdőmet,hányinger fogott el, de per pillanat minden gondom és nagyobb volt ennél. A folyosón való járkálás nem segített semmit sokkal inkább szédülés kezdett kerülgetni. Elszörnyülködtem magamon hiszem Hope vére még mindig ruhámat díszítette. Az ujjaimon is sok vörös folyadék volt, szinte égették bőröm,inkább zsebre dugtam kezeim hogy elrejtsem az emberek elől,bár sokkal inkább magam elől. Hirtelen nyílt az ajtó és én egyből izgatottan fordultam feléje. Ott volt ő és ó még így is milyen gyönyörű. Szememet végig vezettem rajta, csövek lógta ki testéből és a keze szorosan be volt kötve. Betolták őt egy kórterembe és én egyből utána akartam menni de egy orvos megállított.

- Sikerült megmenteni az életét de elég sok vért vesztett. Most kómában van, válságos az állapota - egy nagyot sóhajtott- bármelyik percben leállhat a szíve.

Egy pillanatra lefagytam szóval meghalhat? Nem az nem lehet. Most ismertem meg ezt a csodálatos lányt, nem akarom elveszíteni. Nyeltem egy nagyot,és egy bólintással megköszöntem az orvos segítségét. Viszont úgy tűnt  nem akar elmenni. Sürgetően doboltam lábaimmal vajon mit akarhat még?

- Fel szeretnénk írni a lány adatait. Tudna segíteni benne?

Megvakartam tarkómat, őszintén szólva nem sokat tudtam róla. Megráztam a fejemet mire az ősz hajú bácsi lemondóan sóhajtott egyet és elment. Ekkor jutott eszembe hogy valahogy értesítenem kéne szüleit. A relukszás ablakhoz sétáltam,mélyen aludt.Bementem a szobába és leültem egy pillantra mellé.Végig simítottam vágásain és egy könycseppet hulltam rá.Miért tette ezt?Kivülről egy gondtalan aranyos lánynak tűnik de mostmár tudom komoly problémmákal küzd. Felálltam a székről és egy gyengéd puszit leheltem homlokára.Kimentem a korteremből és haza felé indultam.A történtek hatására még mindig homályosan láttam  és kicsit szédültem is.Nem lehet nagy baj ha elmegyek egy fél órára. Igaz? Végig csörtettem a folyosókon mikor végre elértem a szürke ajtóhoz,intettem egyet a recepciós pult mögött álló nőnek és kiléptem a friss levegőre. Az eső kis cseppekben hullott le az égből,és szürke felhők nem engedték áttörni a nap fényes sugarait. Ez a borús idő még jobban lelombozta kedvemet. A kapucnimat a fejemre húztam és úgy haladtam végig az utcákon. Siettem haza, minél több időt akartam Hope mellet tölteni. Valami megfogott ebben a lányban már első találkozásunkkor. Sikerült elrabolni szívemet egy szimpla pillantásával,és bár tudtam nem helyes, de én akkor is küzdeni fogok érte. Időközben megérkeztem az emeletes házhoz ami most inkább elriasztott magától minthogy én ezt kedves otthonomnak tekintsem. A kulcsot a zárba helyeztem és kisebb szöszmötölés után szabadon bejuthattam. Bent minden ugyanúgy volt mint ahogy hagytam. Vérfoltok tarkították a tiszta parkettát és tudtam ez az ő vére. Ó bárcsak ne így lenne. Felmentem abba a szobába ami csupa rossz emléket idézett elő bennem de tudtam a családjának joga van tudni mi történt a lányukkal. Hope vére betöltötte az egész fürdőszoba csempéjét próbáltam ezzel kevésbé foglalkozni hiszen ha erre gondolok mindig elkap a sírógörcs. Felvettem a földről  törött és véres telefonját kivettem belőle a SIM kártyát és az enyémbe helyeztem. Időbe telt míg újra bekapcsolt a telefon és meglepetésemre Hope-nak 21 nem fogadott hívása volt egy bizonyos Louis-tól. Fogalmam sem volt ki lehet ez, mit akarhat, ezért inkább az sms-ei között kezdtem kutatni hátha itt találok valami használható információt. Itt is megtaláltam a fiút aki jó pár hívást hagyott a lánynak. Szemmel átfutottam  az üzenetet elég furcsa volt,nem értettem mi történhetett köztük. De egy biztos volt ők bizony testvérek. Nem is tétlenkedtem,rámentem az ő nevére, és fülemhez  emeltem a telefont.1 csörgés után felvette, és reménykedő hangon beleszólt.

- Hope te vagy az?

9.rész "Még nincs itt a te időd"

~Szabó Ádám~
Listen To Your Heart

Hangos csörömpölésre felkaptam fejem. Leraktam kezemből az újságot és a vendégszoba felé vettem az irányt. Zokogás és kisebb hangfoszlányok szűrődtek ki a szobából. Mit csinál bent Hope? Felemeltem kezem és kopogtam egyet de semmi válasz nem jött rá. Lenyomtam a kilincset de az ajtó zárva volt. Kezdtem ideges lenni,ki tudja mi folyik bent?Nekifeszültem az ajtónak de még így sem akart kinyílni. A nappaliba rohantam és kikaptam a fiókból a pótkulcsokat. Kézremegésem nehezítette helyzetem sehogy se tudtam beletalálni a zárba. Halkan szitkozódtam,rossz kulcs. Csak arra tudtam gondolni hogy valami baja eset. Kicsaptam az ajtót ami majdhogynem kitört helyéről. Szememet végigvezettem a szobán,minden a helyén volt,viszont Hope nem volt itt. Megpördültem tengelyem körül, és akkor megpillantottam a félig nyitott fürdőszoba ajtót. Óvatos léptekkel indultam felé de küszöbnél megtorpantam .Vörös folyadék szivárgott bentről. Nyeltem egy nagyot,bevallom féltem. Kinyitottam az ajtót és ami bent volt meglepett. Szemeim kidülledtek,és egy gombóc kezdett nőni torkomban. A fürdőszoba katasztrófa sújtotta terület volt,és ami a legszörnyűbb,ott feküdt Hope a saját vérében,eszméletlenül. Lekuporodtam mellé,és kötőszerért nyúltam. Előkotortam telefonom,fél kézzel igyekeztem szorosan bekötni vérző kezét,míg a másikkal a mentőket tárcsáztam. Remegő hangon diktáltam le a címet,nem sok hiányzott hogy elsírjam magam. A lány akit alig egy napja ismerek most élet halál között lebeg. Könnyeim utat törtek maguknak,nem hiszem el hogy ez történik. Farmerom  már teljesen átázott, de engem ez cseppet sem érdekelt itt egy ember életéről volt szó. A fehér anyag a  már teljesen elszíneződött kezén,túl sok vért veszít. A mentősök berontottak a szobába és egy hordágyra fektették őt. Bamba szemekkel néztem ahogy mindenki sürög forog körülötte. Kitolták őt az ajtón,és berakták egy mentő autóba. Meg se kérdezték megyek-e velük, gyors tempóval elhajtottak. Leintettem egy taxit és utánuk eredtem.

Idegesen doboltam lábaimmal a csempén,már 1 órája műtik. A percek idegtépően teltek,féltem hogy megtörténik ugyanaz mint egy éve. A húgom is ugyanezt tette. Felvágta ereit,viszont túl későn találtuk meg. Meghalt. Nem történhet meg ez Hope-al is.

 

*visszaemlékezés*

Az eső kis cseppekben hullott az egekből,hideg őszi délután volt. Siettem haza,sosem szerettem egyedül hagyni Evelint. Teljesen átfagytam,csak egy egyszerű pulóver volt rajtam. A szél az arcomba fujt egy két levelet,miközben az eső egyre jobban kezdett esni. Egy utca választott el a lakástól. Mikor egyre közelebb értem az ismerős házhoz elfogott valami,valami ismeretlen folytogató érzés. Egy mentő autó állt az úton. Összezavarodtam. Ekkor kilépett az ajtón két piros ruhás ember akik egy hordágyat toltak maguk mellet .Közelebb férkőztem hozzájuk és akkor eltört bennem valami .Ott feküdt a húgom hófehér arcall,csukott szemekkel,teljesen élettelen testtel. Hátrahőköltem a megleppetségtől,biztos csak képzelődöm .Egy fekete zsákot húztak rá,és berakták az autóba. Egy mentős vállamra rakta kezét és csak ennyit mondott "sajnálom,de meghalt".Elfogott a szédülés és majdnem összestem. Ez nem lehet igaz,ez csak egy bugyuta álom. Viszont rá kellet jönnöm,ez a szín tiszta valóság...

        

~Hope Megan Tomlinson~

Szemeim hirtelen pattantak ki, tüdőmbe úgy áramlott be a levegő mintha sosem vettem volna még. Pár perc nyugtalan levegővétel után visszaállt minden a rendes kerékvágásba. Szívem egyenletesen dobogott tovább. Felültem, s körbenéztem. Gyönyörű réten találtam magam. Mindenhol egyszerű, ám szép virágok voltak. A kis teret rengeteg fa ölelte körül, akár egy mező. Fehér selyem ruha takarta testem. Megpördültem, s a szoknyámba belekapott a szél. Hercegnőnek éreztem magam. Egy szabad hercegnő, aki mindent megtehet. Nem éreztem semminek sem a súlyát, minden gondolatom tiszta volt. Mély levegőt vettem, beszippantottam a friss oxigént. Körbenéztem, minden irányt átvizsgáltam, s úgy döntöttem a jobb oldali kis sétányt választom. Sokáig lépkedtem a sárban, de nem fáradtam el. Egyszer csak apró kék madarak vettek körbe. Mellém szálltak, s csiripelni kezdtek. Szinte Hófehérkének éreztem magam. Hatalmas zöld fák magasodtak fölém. Hirtelen egy fény jelent meg előttem. Ez lenne a mennyország kapuja? Gyors léptekkel haladtam felé. Barna hajamba belekapott a szél, s arcomba fújta azt. Mikor elértem elé ujjamat felé nyújtottam, és ekkor felvillant egy kép. Nehezen ment beazonosítani az embereket, de az egyik határozottan én voltam. Az egész mint egy tükör megrezzent, s kitisztult a kép. Most már biztos voltam benne, hogy én vagyok. A kép mint valami film pergett le előttem. Ott álltam egy hatalmas híd szélén, mögöttem egy göndör hajú fiúval. Körülöttünk egyre több ember gyűlt, s félelemmel teli szemekkel meredtek ránk. Beszéltek valamit de halk suttogásuk alig hallható volt.
"Ne tedd ezt" a fiú ezeket a szavakat suttogta fülembe, és mintha én is ott lettem volna, tisztán hallottam hangját. Mély, egészen érces, mégis gyönyörű. Kezeit hirtelen a derekamra vezette, egészen sajátos volt, szinte magamon éreztem hatalmas tenyereit. Védelmezően tartott, míg meg nem fordultam a kezében.
"Sajnálom" visszafordultam a víz felé, s egy kisebb lendületet véve belevetettem mag a hatalmas folyó mély medrébe. A fiú térdre borult, próbált zuhanó testem után kapni. Az ég felé nézett, én pedig rögtön tudtam ki volt az. Zöld szemeit lehetetlen elfelejteni. Fájdalmas tekintettel nézett fel, mintha látna engem, s tudná, hogy ott vagyok.
Hirtelen egy kéz érintette meg vállamat, egy kicsit megugrottam, és elszakítottam tekintetem a szenvedő fiúról. Mögöttem a nagymamám állt. Ősz haja, kis termete, ugyanolyan selyem ruhába volt burkolva, mint én. Nem hittem a szememnek, hiszen őt már nagyon régóta nem láttam. Nyakába vetettem magam, ha tudná mennyire hiányzott.
"Mama" szorosan szorítottam magamhoz, féltem hogy bármelyik pillanatban újra eltűnhet. Leszedte kezeimet,és mélyen szemeimbe nézett.
"Hope vissza kell menned"
"Hova?" kérdőn vontam fel szemöldököm.
"Még nincs itt a te időd" simította meg az arcomat.



 Sziasztok!:)
Hogy tetszik a rész?Hát ez végülis nem a saját érdemem nagyon sokat segített benne egy nagyon jó barátnőm.Innen is köszönöm neki<3
És nektek is köszönök mindent főleg a komikat,ha tudnátok mennyire jól estek a szavaitok.És a végére egy kérdés, nektek miért tetszik a blog?
Ölel titeket.:
Hope