11.rész "A sötétség"

*Hope Megan Tomlinson*

A nagymamám hosszasan magyarázott arról miért is kell vissza mennem, de bennem semmi nem maradt meg. A szemem előtt az a meggyötört zöld szempár lebegett, nehezemre esett visszafogni elveszett könnyeim. Mély nyomot hagyott bennem ez a jelent, ahogyan hatalmas eltökéltséggel vetem be magam a mély hullámzó Temze vizébe. Hirtelen recsegni kezdett a talaj lábam alatt,és kettényílt a föld .A mély sötétség magába szippantott, és csak zuhantan. Időm sem volt elbúcsúzni nagymamámtól. Térdemre estem,kövek fúródtak lábamba,de örültem hogy végre nem kell a bizonytalanságba repülnöm. Feltápászkodtam a földről, piszkosul fájt mindenem de ezt igyekeztem elnyomni míg rá nem jövök hol vagyok. Az orrom hegyéig sem láttam mindent felemésztett a korom sötétség, egyetlen biztos pontom a hátam mögött elhelyezkedő fal volt. Nem éreztem magam biztonságban. Eluralkodott rajtam a félelem de tudtam erősnek kell lennem. Csak a saját rémült egyenlőtlen légzésem hallottam, idegesen szorongatattam a kopott falat mögöttem. A távolból egy lány sikítása hallatszódott, majd dübörgő lábdobogás. Hatalmas fénycsóva világította meg a helyet hirtelen és rá pár másodpercre az ég hatalmasat dörrent. Egy lány futott be a sikátorba mint később kiderült,és utána egy ideges mély férfihang törte meg az eddig uralkodott csendet. A kinti lámpa kísérteties módón felkapcsolt így végre adott egy kis fényt a helynek. Egy férfi futott be a sikátorba, és idegesen ordibált és mint egy oroszlán mordult fel. A lányra pillantottan,pontosan szemben ücsörgött kék cipzáros pulóvert viselt hozzá egy csőszáru nadrágot fekete kopott Cornverse cipővel. Haját egy kontyba fogta és igyekezett minél kissebre húzni magát. Pofán csapott a felismerés,hiszen ez én voltam. A férfi bentebb támolygott és továbbra is szitkozódva kiabált. Dagadt ember volt hasát alig takarta a bő póló,és barna tüsis haja volt. Áradt belőle a piaszag. Amit meglátta a lent kucorgó lány gunyorosan elmosolyodott .Hatalmas lábaival felé indult és a kiskori énemnek esélye se volt menekülni. Felrángatta őt a földről, falhoz szorította és simogatni kezdte .Leszorítottam szemeim ó ez nem lehet. Az emlék amelyet mélyen eltemettem magamba de most újra felszínre került. A fülemben a vér őrülten dobogott de még ez se tudta elnyomni a rémült kiáltást ami a lányból szakadt ki. Nem nem nem akarom. Hangos zokogás és egy vadul eldübörgő láb. Fél szemmel kukucskáltam és a lány meztelenül,szakadt ruháit szorongatva sírt. És mintha visszajátszásra lenne állítva úgy pörgött le előttem újra és újra az emlék. Lábaim földbe gyökereztek mozdulni sem bírtam csak üresen meredt magam elé. Az esemény amelyet újra át kellet élnem,az egyetlen óvatlan pillanat amely megkeserítette a 12. életévemet.

*Louis William Tomlinson*

Könnyekkel telt meg a szemem. Annyira rossz volt őt így látni. Keze be volt kötözve és kis fehér csövek lógtak ki belőle. El sem hiszem hogy ezt tette magával. Megérte ide jönnöm...nem hagyhattam magára mikor kómában fekszik. Istenem , csak add hogy ne legyen semmi baja. Óvatosan cirógattam ujjaimmal tenyerét miközben halkan beszéltem hozzá. Elmondtam neki mennyire sajnálom az elmúlt éveket,és elmeséltem neki hogy a barátja Adam hívott fel engem és én gyorsan repülőre szálltam és rohantam hozzá. Nem lehetek elégé hálás ennek a fiúnak, megmentette a húgom életét, és persze fel is hívott hogy értesítsen Hope korházba került. Már pár napja hogy ide jöttem. Nem akartam hogy a sajtó tudjon bármit is a balestről ezért igyekeztem nem kimozdulni. Nem sok ember csak anyáék és a fiúk tudnak erről .Nem akarom hogy bárki más is tudja. Éppen elég hogy miattam fekszik itt nem akarom még a fejére hozni az egész világot. Komában van,és nem akarom az újságokban azt olvasni hogy "Louis Tomlinson húga korházban van" ó már látom magam előtt a címlapot. Viszont sajnos nem is biztos hogy felébred...NEM! Fel fog ébredni nem hagyom hogy meghaljon. Újabb könnyek tolultak a szemembe és igyekeztem kipislogni őket. Megfogadtam hogy nem sírok mellette ,majd talán ha elmozdulok mellőle. Olyan nyugodtan alszik. Öröm nézni arcát,vonásai ellazultak és csak halk szuszogását lehet hallani. Ő bizony az én húgom. A hatalmas problémákkal küzdő gyönyörű húgom.

Sziasztok!

Na babák megérkeztem az új részzel 

és őszintén remélem tetszik nektek!

Sajnálom a késést de egyszerűen időm nem volt:/

Tegnap is 5 órát aludtam este hulla fáradt voltam:(

De mindegy szeretném ha komiznátok hiszen én ezt értetek csinálom,

és most különösen jól esnének a szavaitok.

Elég depiben vagyok de nem akarok neketek panaszkodni.

Sietek a következővel,és remélem ez is tetszik nektek:D

Jó olvasást!

  

Ölel titeket:

Hope Jennette Marlow