8.rész Only Hope

p.s.Van egy zene a gif alatt, én azt ajánlanám hozzá:)


~Louis Tomlinson~

Only Hope

                

    Nem tudtam mit tenni. Az éjszakát sírással töltöttem egy szemhunyásnyit sem aludtam. Senki nem tudott segíteni még Eleanor sem .Tudom nem helyes hogy itt bőgök hiszen a férfiaknak nem szabad sírniuk,ez elég szégyen tőlem. De igazából nem tehettem róla,hiányzott a húgom. Hogy is van a mondás?Akkor értékeljük igazán a fontos dolgokat amikor már elveszítettük. Én elveszítettem egy fontos személyt az életemből. Nem tudom él-e vagy már meghalt,de én remélem hogy nincs semmi baja. A telefont a kezembe vettem és tárcsázni kezdtem a telefon számát. Kicsöng,kicsöng ..és kinyomta. Ezek szerint él még gondolom(?) Valószínűleg nem akar beszélni velem,ezért nyomta ki. Vadul pötyögni kezdtem,egy üzenet akartam küldeni,de hamar ki is töröltem,fogalmam sincs hogy mit írjak.

      

~Hope Megan Tomlinson~

Néha elgondolkozom. Vajon mit tettem hogy ezt érdemeltem?Nincs családom, barátaim ,egyszóval senkim sincs. Ez néha nagyon fáj,bár miért is?Nem tehetek róla hogy a kibasszot sors így ítélkezet felettem. Avagy a fentiek azt akarták hogy nekem ne legyen boldog életem,soha. Én erről nem tehetek. Ha meg igen,mondja meg bárki is hogy mi rosszat tettem?Engem egyszerűen utál az élet. Tehetek én bármit,egyszerűen én el vagyok rontva.

Egy napja hogy elköltöztem,és már megint ezen gondolkozom. Gratulálok Hope,ügyes vagy!Egy percre, gondolhatnál másra is mint a családodra.

 Gondolataimból a telefonom hangja zökkentett ki. Mióta hívogat engem bárki is?Kezembe vettem az érintő képernyős telefonom és szűkült szemekkel néztem a villogó készülékre. A név láttán összeszorult a szívem,és sírás fojtogatni kezdett. A gombok között köröztem,bár kedvem lett volna elhúzni a zöldet,de inkább kinyomtam. A telefont az ágy végébe dobtam és csendesen  hullattam  könnyeim. A bőröndömhöz nyúltam,elhúztam a cipzárt és kivettem a fém tárgyat belőle .A bőrömet felsértette az éles penge, kibuggyant a vér a sebből és lecsorgott ujjamon .Soha senkinek nem beszéltem mély depressziómról,senki nem tudta hogy vagdosom magam. De kinek is beszélhettem volna róla?Elküldenek egy pszichológushoz aki persze elkönyveli hogy egy idegbeteg vagyok. Persze és én ezt hagynám is. Annyira elegem van már a világból,mindenből .Dühöm nőni kezdet,le kellett vezetnem valamivel.

A fürdőszobába mentem miközben a telefont kezembe szorongattam. Leültem a hideg csempére,és kezeimmel próbáltam törölgetni szemeim. Reménytelen eset vagyok. De teljesen. Itt vagyok egy idegen házába és éppen öngyilkosságra készülök. Vajon mit szól ehhez majd Ádám?Gondolom nevetni fog,így is itt élősködtem rajta. Persze majd sajnálni fog,buta ábránd az egész.

A telefonom megrezdült, sms-em érkezett. Könnyes szemmel nyitottam meg az üzenetet,és olvasni kezdtem. 

"Sajnálom Hope!Rossz testvér vagyok,nem törődtem veled .Kérlek szépen gyere haza,aggódunk érted .Mindenkinek nagyon hiányzol .Ha megkaptad az üzenet,hívj fel ..tudnom kell hogy jól vagy." 

Hirtelen mérhetetlen harag gerjedt bennem és a telefont a falhoz vágtam. Az így is törött készülékre  ráléptem,ugráltam rajta,és közben könnyeimet hullattam. Csapkodtam,ütöttem a a csempét,mindent lesöpörtem a csapról,de a dühöm nem akart múlni. Zokogva borultam térdeimre,és előre hátra kezdtem dőlöngélni .Fátyolos tekintettel kezembe vettem pengém,és mély sebeket ejtettem kezemen. Kibuggyant a vér a kezemből,és lecsöpögött a padlóra. A piros folyadék kezdte betölteni a fürdő szoba csempéjét, én pedig egyre jobban kezdtem elveszteni eszméletem. Nem érdekelt ha meghalok,nincs senki aki visszatartana. A szemeim elnehezedtek,viszont még hallottam ahogy kicsapódik az ajtó. Szemem lecsukódni készült egyre  jobban hívogatott a feketeség. Nem bírtam tovább. Kezeim a földre estek,és hagytam hogy magába szippantson a sötétség.

Hello manók' 

                                                           Hogy tetszik a rész?Bocs hogy ilyen rövid lett,de                                                                                           én így akartam befejezni.Meg hát elég targikus is                                                                                   lett,ez a mostani kedvemhez illet.Kérlek szépen                                                                                                      dobjatok meg pár komival,pipával,nagyon jól esne                                                 meg tudni szeretném tudni hogy tetszik-e a blog.

 

                                                                                       

7.rész Adam

Hello sweetie!
Mi újság veletek?Hogy megy a suli?
Megérkeztem az új résszel,valamennyire sikerült rendbe szednem magam,bár még mindig nem vagyok túl ezen az egészen.Tegnap este az x-faktor alatt belekezdtem a részbe és mint látjátok mára be is fejeztem.Köszönök nektek mindent az 1000+ oldalmegjelenítést,a komikat és mindent.Nélkületek nem működne ez a blog.Az előző részhez csatoltam egy zenét kérlek titeket azzal együtt olvassátok újra,persze ha szeretnétek.
Jó olvasást!
Ölel titeket.:
Hope

A repülő orra süllyedni kezdett majd a hátsó része is földet ért. Kifelé bámultam a kis ablakon,a fehér felhő belepték az eget és a nap fényesen sütött. Jó volt érezni hogy itt végre nem borús az idő. A nap cirógató fénye jól esett bőrömnek,mesés idő lehetett kint. Egy robothang szólat meg ami bejelentette sikeresen földet értünk. Kicsatoltam övemet és komótosan lépdeltem az embertömeg után. Egy stewardess ált a kis lépcső mellett kedvesen mosolygott rám,és én ezt viszonoztam. Gyorsan haladtam át az épületen nem nagyon érdekelt ez a hely. Az üveg ajtó kinyílt előttem,és kiléptem a forró betonra. Megcsapott a meleg levegő,nem voltam én ehhez hozzászokva .Bár nyár van,sose volt Doncaster egy meleg város. Levettem magamról a meleg kabátot és a fejemre toltam a fekete napszemüvegem. A bőröndöm hangosan csikorgott a

Szabó Ádám 

betonon,miközben a torna cipőm is nyikorgott a lábamon .Ezek a hangok egy idő után kezdtek idegesítőek lenni,a ezért bekapcsoltam valami zenét,és a fülemben dübögő hangokkal, táncoltam végig az utcákat. Kiűztem a fejemből a gondolatokat,és nevetve ugráltam a betonon. A boldogságom abbamaradt, mikor neki csapódtam egy mellkasnak megint .A fülemből kiesett a fülhallgató és én is estem volna hátra ha nem fonódik egy erős kéz a csuklómra. Miután visszanyertem az egyensúly érzékem,és felnéztem a nálam jóval magasabb fiúra. Kék szemei,felzselézett haja  és édes mosolya volt. Még egy fiú akinek sikeresen neki mentem, ámbár ő nem keltett bennem olyasfajta érzéseket mint Harry.
A lábamat dörzsölgettem az aszfaltom mikor véletlenül a lábára léptem. Egyből mentegetőzni kezdtem sokszor ismételtem a "sorry" szócskát,csak az volt a baj hogy rég nem angliában voltam . Az ismeretlen fiú vadul mutogatni kezdett és "nem érteni amit mondasz" szavakat mondogatta.
- Bocsi - gondosan formáltam a szavakat nincs nagy gyakorlatom a nyelvben - Most jöttem Angliából-az ékezetes betűk nem nagyon mentek ezért valami hablaty szaladt ki szájamon.
- Semmi baj-egy mosolyt küldött felém és tovább folytatta - Jártál már a városban?- csodálattal néztem őt, olyan tisztán beszélt magyarul
- Nem. Most vagyok itt először.
- Körbevezethetlek ?
- Ha szeretnél-megragadta karom és maga után kezdett húzni. Egymás mellett nevetve pattognak az utcákon. Kicsit se nézhettek minket hülyének. Miután kellően kifáradtunk sétálni kezdtünk,és közben beszélgettünk. Hirtelen álltunk meg,elsőnek nem értettem,de miután felpillantottam megláttam egy hatalmas épületet.
- Ez meseszép – tátogtam
- Ez itt a Parlament. - mondta és én szorgalmasan ismételtem az utolsó szócskát. Miután kellően kicsodálkoztam magam tovább indultunk. Megmutatta a Hősök terét,láttam a Dunát,A Lánchidat egyszóval  végig mutogatta a várost. Szép hely Magyarország,legalábbis nekem nagyon tetszik az eddig látottak alapján.
A lábam már sajgott a sok sétától, a bőröndöm még mindig nálam volt,éhes is voltam,meg persze elkezdett sötétedni is.
- Hol fogsz lakni?- tette fel a kérdését az én idegenvezetőm.
- Fogalmam sincs. Talán egy hotelba-megrántottam a vállam
- Ácsi,ácsi .Nem engedem hogy fizess egy drága hotelszobáért. Nálam fogsz aludni.
- Nálad?- a szemöldököm az egekbe szokott miért aludnék én nála?
- Igen. És téma lezárva.
- De ..
- Nincs semmi de - Maga után kezdett vonszolni,én meg persze követtem őt. Megálltunk egy hatalmas ház előtt. Komolyan ő itt lakik?!
- Itt laksz?- kérdeztem
- Igen. Apám vette nekem - megrántotta vállát és miután kinyitotta a kaput, újra húzni kezdett. Átvágtunk a füvön és a bejárathoz igyekeztünk. Kinyitotta az ajtót és most már teljes pompájában láthattam a házat. Meseszép volt. Nem sokáig ámuldozhattam a házon mivel ő fogta és belökdösött az egyik vendégszobába.
- Itt átöltözhetsz,ha akarsz, le is fürödhetsz törölközőt az alsó fiókban találsz.
- Köszönöm-csak bólintott és kiment az ajtón. Kivettem magamnak valami pizsama szerűséget. Egy bő pólót és egy rövidnadrágot egy pihe puha zoknival .Bementem a fürdőszobába ledobtam magamról kényelmetlen ruháim és beálltam a forró víz alá. Nem sokáig zuhanyoztam hiszen kint várnak rám. Elzártam a vizet és gyorsan magam köré tekertem a puha törölközőt. Megtöröltem magam és gyorsan felvettem ruháim. Hajamat felgumiztam,a törölközőt ki terítettem és már kész is voltam. A zoknimba végig csúszkáltam a parkettán,és majdnem el is estem. Berontottam a konyhába ahol isteni illatok fogadtak.
- Mit csinálsszzz?- direkt el húztam az s betűt,miközben felhuppantam a pultra
- Enni. Gondoltam éhes vagy-a gyomrom megkordult ,amit persze ő nevetett.
- Adam - szólítottam meg
- Ádám-javított ki, kicsi át angolosítottam a nevét.
- Bocsi.
- Mit is akartál mondani?
- Ömm.. köszönöm hogy befogadtál. - lágyan elmosolytam
- Semmiség. Na ehetünk-segítettem tányérokat kirakni az asztalra mert ugyebár mind a ketten eszünk. A késői vacsora egész finomra sikeredett,meg is dicsértem érte. Elpakoltunk,és miután el is mosogattunk leültünk a kanapéra tv-t nézni. Egy unalmas vígjátékon ragadtunk le ami engem egyáltalán nem érdekelt. A szemeim már leragadni készültek fáradt voltam,hosszú volt ez nap. Ádám vállának döntöttem fejemet és hagytam hogy elragadjon az álmok édes országa.
.

6.rész Nem fog vissza jönni

Hello sweetie!
Mivel ma van a kis haspókunk szülinapja ezért megírtam nektek  egy új részt.Ez az egész Louis szemszögéből van írva,ezért kicsit különlegesebb is.Kövi rész jobb esetben hétfőn ha nem akkor a jövőhét folyamán.
Ha tetszik a rész komizzatok és +1-ezzetek:)
És boldog szülinapot Niall!:)))

                                                           *Louis Tomlinson szemszöge*

Listen To Your Heart

Fáradtan keltem ki ágyamból,korán volt még,de én felkeltem a halk lábdobogásra. Az este nem sokat aludtam végig  Hope viselkedésén gondolkoztam,nem tudom miért volt olyan amilyen. Felkaptam magamra az egyik pólóm egy rövidnadrággal és elindultam megnézni vajon ki van fent már hajnalok - hajnalán.

Az ajtó halk csukódása megzavart,nem értettem ezt az egészet. Szapora léptekkel indultam le a lépcsőn,de a nappaliba nagy  üresség fogadott,senki nem tartózkodott lent. Azt hittem hogy az elmém játszik velem csúfos játékot,de a szemet szúrt a dohányzó asztalon heverő fehér papír lapocska. Emlékeim szerint ez este még nem volt ott. Kezembe vettem a szépen összehajtott lapot,forgattam a kezemben,nem tudtam mi vár eme  papír másik oldalán. A kíváncsiság eluralkodott rajtam,széthajtottam és olvasni kezdtem a levelet.

Kedves családom!

Nem tudom észrevettétek-e de elmentem végleg. Elköltözöm ebből a házból,ezzel megszabadítva titeket még egy nyűgtől .Gondolom felmerült bennetek a kérdés vajon hogy jutottam erre a döntésre. Hát.. én ezt már 4 évesen eldöntöttem,mikor kihagytatok az életem egyik fontos eseményét,a balett fellépésem. És ezután következtek a ballagásaim,az érettségim,a szülinapjaim egyszóval minden. Kihagytátok a legfontosabb pillanataim,és még egy sajnálomot   se mondtatok. És Louis...nem érted miért haragszom rád?! Gondold végig az elmúlt 3 év történéseit. Nem kerestél,nem hívtál egy rohadt sms-t se küldtél. Eközben többieket ajándékokkal halmoztad el, folytosan beszéltél velük. Érted már?!És most ne hogy azt hidd hogy a pénzed kell,mert erről szó sincs,nekem szeretetre van szükségem....

Sajnálom hogy így búcsúztam el,de nem volt szívem felkelteni titeket.

                                       Hopexxx

Mikor a végére értem elfogott egy érzés,talán csalódottság, és mérhetetlen szomorúság keveréke.

Nem hiszem el hogy ezt tettem/tettük vele, kiközösítettük a családból, nem törődtünk vele.

Egy rohadt szemétládának érzem magam, nem foglalkoztam a testvéremmel, ezzel mélységesen megbántva őt. Kedvem lelt volna anyáékat okolni,és bár ők is hibásak, én se vagyok ártatlan ez ügyben.

Belegondolni is nehéz vajon mit érez most ő, nem számíthatott családjára  pedig nekünk kellett volna mindig ott lenni mellette. Hiszen ez a családok dolga, összetartozás, szeretet, biztonság és ezeket ő pont nem kapta meg. Szememből kicsordult egy könnycsepp, rossz báty vagyok, nem foglalkoztam a saját húgommal pedig nekem kéne még a példát mutatni is neki. Zokogni kezdtem,kedvem lett volna addig ütni magam míg meg nem halok, leugrani egy szikla tetejéről, akartam hogy legalább nekem is fájjon. Tudtam hogy ez az egész kudarcba fog fulladni, hiszen ki hagyná hogy a nagy Louis Tomlinson bántsa magát?! Szerintem senki. Viszont  mi nem fizikai-,sokkal inkább lelki fájdalmat okoztunk neki azzal hogy magára hagytuk őt. Ahogy ő fogalmazta neki szeretetre lett volna szüksége,amit tőlünk nem kapott meg. Halk csoszogás ébresztett fel gondolataimból, reméltem hogy ő jön vissza , bár tudtam ez nem lehetséges. Fejemet az ajtó felé fordítottam ,és pont egy olyan személy jött be rajta akinek legkevésbé vágytam a társaságára. Nem értette a helyzetet hogy érthetné?! Csupán csak a lánya költözött el itthonról. Hanyagul dobtam oda neki a levelet és a lehető legtávolabb ültem tőle a kanapén. Felhúztam lábaimat, és fejemet a térdemre hajtottam,nem sokszor voltam még ennyire magam alatt, hiszen nem mindennap veszíti el az ember a testvérét. Halottam ahogy anya halkan zokogni kezd, megvigasztaltam volna én, de tudtam hogy ő is ugyanolyan hibás mint én. Az idő elteltével egyre többen gyűltünk a nappaliba és szinte mindenkinek ugyanaz volt a reakciója mint nekem. De mit érünk el azzal hogy sírunk?!Semmit. Nem fog vissza jönni Hope pár elhullatott könnycsepptől.
Legszívesebben utána mentem volna, de már késő, hiszen már biztos hogy más városban van. Hatalmas a világ, bárhol lehet az én elveszett húgocskám. Bár a könnyektől még homályos volt tekintetem,de elindultam az ő szobája felé. Nem hittem volna hogy egyszer látni fogom így a szobát,ilyen üresen.
Régen tele volt poszterekkel mára már csak a letisztult orgona színű falakat lehet látni. A szekrény üresen tátong, máskor pedig nem fért el benne az összes ruha. A családi képek is eltűntek,csak az alapberendezések vannak a szobába,minden egyedi dolog eltűnt belőle. Lefeküdtem puha ágyára még mindig érződik rajta az ő sajátos illata. Ha tehetném visszatekerném az időt hogy változtassak a múlton,de tudom hogy ez nem lehetséges. Elvesztettem a  kis húgom,lehetséges hogy örökre….

5.rész Egyébként Harry vagyok

Hola!



Meghoztam az új részt,ami elég rövid lett,de nem akartam tovább húzni az érkezését.Ebben a részben benne lesz egy olyan személy akinek később majd fontos szerepe lesz a történetben,de arra még várni kell egy kicsit.Egyébként hogy telt az első sulis hét?!Hogy megy nektek? Na jó olvasást a részhez,és kitartást a sulihoz:)
Ölel titeket.:
Hope 















Leszálltam a vonatról,és egyenesen a kijárat felé vettem az irányt.
Kint megcsapott a hideg Londoni levegő,a libabőr végigszaladt kezemen,hidegebb van mint Doncasterben. Felvettem fekete bőrdzsekim,és leintettem egy taxit mielőtt lerohamoznak a Directionerek. A sárga jármű belassított előttem,kinyitottam az ajtót és behuppantam a kocsiba.
Lediktáltam a címet és elindultunk a repülőtér felé. Fejemet a hideg üvegnek döntöttem és néztem ahogy elhaladunk a sivár házak mellet. Nem voltam még Londonba,de ha igen akkor sem nagyon rendített meg,szerintem nagyon szürke itt minden. Egy mosolygós arcot sem lehet látni,nincsenek nevető gyerekek,minden olyan egyhangú. Nem terveztem sokáig itt maradni,inkább utazom tovább más városba. Hirtelen lassított a taxi így arra következtettem megérkeztünk. De nem,előttünk hatalmas kocsisor kígyózott tele türelmetlen sofőrrel. Nincs kedvem kivárni míg végre elindulunk,ezért kifizettem a taxit és útnak indultam az ismeretlen Londonba. Lassan ballagtam az utcákon,fogalmam sincs hol lehettem. Az utca végén kiszúrtam egy ajándékboltot gondolom valami térkép féleség is lesz itt. A kis bolt,nagyon hangulatos volt. A világos lila falak,és fehér bútorok teljes összhangban voltak egymással. Végigsimítottam a polcokon,teljesen magával ragadott a hely.
- Segíthetek?- fejemet a hang irányába  fordítottam,ahol egy velem egy idős szőke lány állt.
- Térképet szeretnék.- festettem mosolyt az arcomra. A lány kis keresgélés után kezembe nyomott egy vastag papírtömeget. Kivettem a pénztárcám a táskámból,és kifizettem a lapot ami most nagy segítségemre fog szolgálni .Az ajtó felé indultam mikor a lány kissé bizonytalanul megszólított.
- Te vagy Hope Megan Tomlinson?- hangosan sóhajtottam és csábos mosollyal az arcomon felé fordultam.
- Igen én-felcsillant a szeme és egyből hozzám sietett.
- Kérhetek egy közös képet?
- Persze-beálltam a lány mellé,villant a vaku és kész is volt a kép. Gyors búcsú után kisiettem a boltból és a térképet nézve indultam a helyes irányba. Minél hamarabb el szeretnék innen menni,túl sok a rajongó. Hirtelen egy erős mellkasba ütköztem,és a papír kihullott a kezemből egyenesen egy jó nagy pocsolyába. A nagyobb ütődésről én is a fenekemre estem,egyenesen a vizes betonra. Felnéztem a "támadómra" és egyből elvesztem gyönyörű zöld szemeibe.
- Bo…bocsánat- dadogtam
Ajkait mosolyra húzta és ez még ellenállhatatlanabbá tette őt .Kusza göndör tincsei,smaragd zöld szemei,és gödröcskéi teljesen elvarázsoltak. Talán ezt hívják úgy hogy szerelem első látásra?!Lehetséges. Viszont valahonnan nagyon ismerős volt bár sehogy sem tudtam eldönteni hogy honnan. Megráztam fejemet,el akarom felejteni buta képzelgéseimet. Felálltam,leporoltam nadrágom,bár nem sokat ér,hiszen egy nagy vízfolt díszíti az alját. Az ismeretlen mégis ismerős fiú,továbbra is csak mosolygott és nézte szerencsétlenségem. Miután még jobban elkentem a sarat a nadrágomon,kusza mosolyra húztam ajkaim,és elindultam volna ha nem ránt vissza a karomnál fogva. Mellkasához csapódtam,és mélyen magamba szívtam isteni illatát.
- Mit szeretnél?- kérdeztem és mélyen a szemébe néztem.
- Talán elvihetnélek,ha már fellöktelek- mély,dörmögő hangja simogatta fülemet.
- Nem muszáj,fogok egy taxit és megyek azzal-bármennyire szerettem volna vele menni,túl nagy szívesség lett volna.
- De én szeretném
- Hát.. akkor rendben- rámosolyogtam és próbáltam rájönni vajon melyik lehet az ő autója. Elkezdett húzni maga után,párszor megbotlottam míg végre elengedte kezem. Fekete,sötétített üvegű, Range Rover-e volt iszonyúan jól nézett ki,nem lehetett valami olcsó. Kinyitotta előttem a kocsi ajtaját,én meg beültem a fekete bőrülésre. Átfutott a másik oldalra,és ő is beszállt mellém.
- És merre vihetem a szép hölgyet?- kicsit elpirultam és felé fordítottam a fejem
-A reptérre - beindította az autót és elindultunk valamelyik irányba.
- Egyébként Harry vagyok - egy percre felém fordítottam fejét,és engedte látatni gyönyörű gödröcskéit.
- Hope.
Az út további része csendesen telt csak a motor hangját lehetett hallani. A kocsi lelassított és megálltunk egy hatalmas épület előtt. Kiszálltam,és megvártam amíg Harry is idelép mellém. Elköszöntem tőle,és bár elkísért volna,de valami sürgős dolga akadt. Mikor beléptem a terminálba,és ott hatalmas ember tömeg fogadott. Éppen megérkezett a repülő amire a vonaton foglaltam jegyet. Elmentem a jegypénztárig,kifizettem a jegyem,és elindultam a hosszú folyosó felé. A repülőn nem voltak sokan,leültem egy üres ablak melletti székre és onnan néztem ahogy felszáll a gép.

4.rész Nem tarthatnak már itt

Sziasztok:)
Hogy megy a suli?Nekem eddig jól,bár kicsit be vagyok táblázva.Most is 7 órám volt,utána röplabdára  mentem,és nemrég értem haza.Megpróbáltam kicsit hosszabra írni,szóval remélem tetszik.Na de nem beszélek tovább,kitartást a sulihoz:)
Majd jelentkezek:)
Puszi.:
Hope'







Miért pont most?!-tettem fel magamnak egy számomra érthetetlen kérdést.
A fejembe gondolatok tömkelege cikázott miközben könnyeim patakokba folytak le arcomról.Nemértem a bánatomat hiszen örülnöm kéne végre újra láthatom a bátyám.De milyen áron?!Nem akarom mégegyszer...nem szeretném megint  átélni hogy semmibe vesznek.Mikor úgy viselkednek veled mintha ott se lennél,egy nyomorult szellemnek néznek.
És be kell vallanom Louis is tud időzíteni.Mikor már a szakadék szélén álsz de ő a puszta jelenlétévél képes belökni a mélybe.Na ő pont ezt tette.Belesodort a mélybe,és megint ugyanaz lesz mint egy hónapja,sírás,depresszió,önmarcangolás.
Tudom,hogy ha vagdosom magam az nem megoldás, de ez engem mióta érdekel?!
Fejembe egy kusza mondat csúszott ami kiutat jelenthet számomra.
Ezt a napot emlékezetessé teszem.Mostantól egy cél vezérelt,elhagyni Doncastert és új életet kezdeni.
Itthagyom a problémáim tömkelegét,az emlékek hadát,és minden fájó dolgot ami itt történt velem.
Felugrottam a puha szőnyegről,és magamba ezt a pár szót ismételgettem "nem tarthatnak már itt".
A nagypapám bölcsessége a fejembe véste magát,és tudom hogy nem fogom elfelejteni egy ideig, az biztos.
Hangos kopogás zökkentett ki a gondolataim tengeréből.
Kinyitottam a szobám ajtaját és meglepetésemre Louis állt ott.
 -Nem is örülsz nekem?!-kérdezte karba tett kézzel.
Valami bocsánat félére számítottam volna,de hát nem így lett.Becsaptam az ajtót ami hangos csattanással jelezte hogy bezárult.Elfordítottam a kulcsot a zárba,nem akarom hogy zavarjanak.Kivettem a hatalmas bőröndöm az ágyam alól,és dobálni kezdtem bele a ruháim.
Mire végeztem a pakolással addigra már besötétedett,és az idő éjfél körül járhatott.Akkor elhalasszük egy kicsit az utazást,szerintem reggel is ráér.Fáradtam döltem be az ágyba és nemsokára az álmok édes országát jártam.
                                                                            ***

Reggel a nap vakító fényére keltem.Gyorsan kimásztam az ágyból,és a tegnap kikészített ruhákat magamra kapkodtam. Besiettem a fürdőbe,megfésülködtem és egy alap sminket vittem fel az arcomra.Visszamentem a szobámba a megmaradt dolgaimat elraktam a bőrőndbe és sietős léptekkel indultam ki a szobámbol.A folyosó kihalt volt,gondolom még mindenki alszik.Lementem a lépcsőn,és a nappaliba is síri csend fogadott.A bőröndömet leraktam a lépcső mellé és leültem a hatalmas bőr kanapéra.Kezembe vettem egy lapot,meg egy tollat,és elkezdtem írni az értelmetlen sorokat.

Kedves családom!
Nemtudom észrevettétek-e de elmentem végleg.Elköltözöm ebből a házból,ezzel megszabadítva titeket még egy nyűgtöl.Gondolom felmerült bennetek a kérdés vajon hogy jutottam erre a döntésre.Hát..én ezt már 4 évesen eldöntöttem,mikor kihagytatok az életem egyik fontos eseményét,a balletfellépésem.És ezután következtek a ballagásaim,az éretségim,a szülinapjaim egyszóval minden.Kihagytátok a legfontosabb pillanataim,és még egy sajnálomot se mondtatok.És Louis...nem érted miért haragszom rád?!Gondold végig az elmúlt 3 év történéseit.Nem kerestél,nem hívtál egy rohadt sms-t se küldtél.Eközben többieket ajándékokkal halmoztad el,folytosan beszéltél velük.Érted már?!És most ne hogy azt hidd hogy a pénzed kell,mert erről szó sincs,nekem szeretetre van szükségem....
Sajnálom hogy így búcsúztam el,de nem volt szívem felkelteni titeket.

                                       Hopexxx

Szépen összehajtottam a levelet és leraktam a dohányzóasztalra.
Felálltam és utoljára körbenéztem a szobába,és kigördült egy könnycseppem.Minden fájdalom ellenére,piszkosul fog hiányozni!Letöröltem kusza könycseppem és felvettem magamra a cipőm.
Kiléptem a hatalmas ajtón, és elindultam a vasútállomás irányában.
Szőkésbarna hajamba belekapott szél,és apró vízcseppeket éreztem vállamon a kabáton keresztül.Felnéztem az égre és hagytam hogy az esőcseppek egybefollyanak a könnyeimmel.Ezért szeretem az esőt,ilyenkor nem látják hogy teljesen összetörtem.Lassan hajtottam le fejemet,és egy sóhaj után tovább folytattam az utam.Igyekeztem húzni az időt,hogy minnél tovább maradhassak a szülővárosomban.
Mikor megpillantottam a hatalmas állomást,egy reményvesztett sóhaj szaladt ki a torkomon.Utoljára körbenéztem,és beléptem a hatalmas épületbe.
Bent nyugodt légtér fogadott,nemsokan voltak,csak pár ember fordult meg erre.Megnéztem a legközelebb érkező vonatot,foglaltam rá jegyet,és leültem egy fehér műanyag székre.
Ijedten kaptam a mellkasomhoz mikor bemondta egy női hang hogy beérkezett az én járatom.Felkaptam a bőröndöm,és magam után húzva,indultam el a 4. vágányhoz.
Felszálltam a fűtött vonatra,és lehuppantam az egyik ülésre.A fülhallgatót bele raktam a fülebe és néztem ahogy az esőcseppek végigszántják az ablakot.A vonat hirtelen indult el az állomásról,így egy kicsit előre is billentem.Visszaestem a székembe,majd a fejemet az üvegnek döntöttem és utoljára emlékezetembe véstem a környéket.A fák gyorsan suhantak el melletünk,egyre messzebb voltunk.A szememből egy köny csordogált le,végleg elhagytam a várost ahol születtem.
Viszlát Doncaster!