Főoldal Szereplők Kritikáim Eredményeim Díjaim Jelentkeztem

2013. december 23., hétfő

14. Rész " Ha meghalnék.."


Sziasztook!:)
Először is, boldog karácsonyt kivánok mindenkinek, másodszor nagyon sajnálom a késést. Nem volt időm írni, és hogy őszinte legyek kedvem se. Elkezdődött a szünet, remélem kellően kipihenitek magatok ti is. Jó olvasást a részhez!:)

Csók:
Hope Jennette  Marlow

*Hope Megan Tomlinson*

Egy pillanatra megdermedtem. Harry mint Harry Styles? Ez nem lehet.. Ez csak egy furcsa véletlen. Nem a bátyám legjobb barátja rabolt el minket. Nem! Nem lehet ő nem és nem! Szememből könny csordult ki, és én még szerelmes voltam belé. Kinyílt az ajtó, és tényleg ő volt ott. Harry Styles a One Direction egyik tagja, Louis legjobb barátja, a fiú akinek Londonba ütköztem neki. Göndör haj,  smaragdzöld szemek, ki is lehetne más? Éppen egy cifra beszólást tettem volna neki, mikor a főnök, aki egyébként felpofozott de ez mellékes, újra ráparancsolt a magas fiúra hogy vigyen ki innen. Bár kicsit csúnyábban mondta de az mellékes. Mire észbe kaptam már Harry vállán voltam,  és a kedves kis szobácskámhoz tartottunk. Szobámhoz? Zárkámhoz, raktáromhoz, bárminek nevezhetném csak éppen szobának nem. Inkább nem szólaltam meg, pedig a fejéhez vágtam volna mindent, felpofoztam volna, de tudtam és jártam volna csak rosszul. Undorodtam tőle, a tetteitől, kinézetétől, és az iránta érzett szerelmem miatt is. Szerelem első látásra mi? Beleszerettem a jaj de sármos görög isten kinézetébe, de azt nem vettem észre mi lapul e mögött a külső mögött. Olyan belső tulajdonságok, amik inkább elrettentenek tőle. Nem is gondolkodtam ezen tovább. Egyszerűen nem érte meg hogy az időmet erre pazaroljam. Egy üres folyosón haladtunk végig, nem volt itt más csak falak. Falak, amelyek üres, fehér színű festékkel voltak beszínezve, falak, amelyek körülvettek engem. Végre a kemény vasajtóhoz, ami sikeresen megcsonkított engem. A göndör hajú fiú lenyomta kilincset, és bedobott engem a szobába. Az se érdekelte hogy a fejem a földön csattant, az se hogy talán agyrázkódásom lehet, nem érdekelte, hiszen majdnem megölte a legjobb barátját, nem? Mondjuk nem ő, lőtte le, de ez teljesen mindegy.  Egy bandában, csoportban, fogalmam sincs, miben vannak együtt, de ismeri azt a fiút, aki lelőtte Louis-t . Ez a munkája. Miután fejem már kevésbé fájt, látásom kitisztult, körbenéztem. Nagyon szemet szúrt nekem hogy két új "lakótársam" érkezett. A sarokba egy lány, egy ágyon pedig egy fiú pihent. Fogalmam sincs ők, hogy kerültek ide. Semmit nem lehetett kivenni róluk a sötétben, ezért bizonytalan lépésekkel indultam el a lány felé. A sarokban volt, ülve aludhatott, idegesítően csöndes volt ő is, és minden. Kezemet újra végig húztam a falon ahol most valami műanyagot tapintottam meg. Rányomtam, és világosság töltötte be a szobát. Magamba örömtáncot jártam, nyugtalan lettem már a sötéttől szó hallatán is. Ez nem olyan félelem volt, mint a gyerekek nagy része érzi, ez igazi rettegés volt. Egy olyan helyen voltam ahol bármelyik pillanatban rám törhetik az ajtót, és egy gyilkos hajlamú ember simán megölhet fegyverrel, vagy akár egy késsél is. Lenéztem magam elé. A lány, akiről azt hittem alszik szemeivel engem fürkészett. Csokoládé barna szemeivel engem fürkészett. Végig néztem rajta. Hasonló ruhák voltak, rajta mint rajtam, fekete bakkancs, szakadt harisnya, ám viszont rajta sötét blúz volt. Szőke haja be volt fonva, és kijelenthetem szebb volt, mint én. Nem szóltunk egymáshoz, csendesen vizslattuk egymást. Majd meg törtem a kínos csöndet.
- Ki vagy te?
- Rebeka….Szabó Rebeka. - mondta némi bizonytalansággal.
- Ugye nem állsz semmilyen kapcsolatban Szabó Ádámmal?- feltettem ezt, kérdést mielőtt átgondolhattam volna. Hasonlítottak a vonásai Ádáméra, és a nevük is hasonlított, bár biztos sok Szabó vezetéknevű ember él a városba.
- De, ő a bátyám- állam a padlót súroltam azt hiszem. Ő is „ismeri” Ádámot, én is, és mind ketten itt kuporgunk bezárva, elrabolva. –Miért kérdezted?
- Én is ismerem őt, barátok vagyunk-, láttam hogy leesett neki a helyzet miszerint, ehhez az egészhez Ádámhoz van köze- Egyébként én Hope vagyok, Hope Megan Tomlinson. - ekkor mocorgást hallottunk, a fiú felébredt, és nyöszörgés hagyta el a száját- Ki ő?
- Nem tudom. Előtted hozták be ide. – sóhajtott
- Megnézem. Érdekel ki ő. - a lábam remegett, ahogy egyre jobban közeledtem felé. Szemem kikerekedett mikor felismertem őt. Feje izzadt volt, látszott rajta hogy hatalmas fájdalmai lehettek. Nyakig be volt takarózva, és mikor kezemet a homlokához nyomtam, forró volt, valószínűleg lázas lehetett. Lehajoltam, és karjaimba zártam őt. Annyira hiányzott már.
- Hope, Hope ugye jól vagy?- dadogta
- Igen de shhh, ne beszélj! Rosszul vagy, aludj!- parancsoltam rá
- Hope, én nagyon sajnálok mindent- hangja egészen halk volt - sajnálom hogy rossz testvér voltam, és.. és ha meghalnék- a szemből könny csordult ki
- Ne mond ezt Louis, nem fogsz meghalni. Kiszabadulunk és elviszlek orvoshoz ....
csak kérlek, tarts ki!
- Ha meghalnék, kérlek, bocsáss meg anyáéknak is, hidd el ők is, nagyon szeretnek. – és párat pislogott, lecsukta szemeit, lehet hogy örökre. Szemeimből könny pataként kezdett folyni és még mindig szorosan tartottam őt.