15. rész "Louis haldoklik"

Sziasztok lányok!:)

Boldog új évet kivánok nektek utólag is, és remélem velem fogtok tartani továbbra is. Gondolom észrevehettétek, hogy új desing került fel a blogra, mikor én megláttam engem szó szerint elvarázsolt, remélem nektek is tetszik, egy nagyon tehetséges lány, NightlyGirl  készítette, oldalt megtaláljátok a blogot is. Köszönöm a  sok támogatást, és a komijaitokat, és örömmel vettem észre hogy egyre jobban gyűlünk. Köszöntöm az új olvasókat itt!:) Jó olvasást a részhez!:)

Puszi:

Hope J. M.

Fejem még a mellkasán pihent és hallgattam nehézkes lélegzetét. A könnyeim továbbra is az arcomon csorogtak lefelé. Kezeim a takaróját markolászták, nem halhat meg. Ő nem. Még meg kell vívnunk a saját kis harcunkat. Veszekedjen velem, ordítson rám, vágja a fejemhez minden sértést, nézzen engem szellemnek, lásson át rajtam, csak ne haljon meg! Ne ma, ráér a halállal, szinte még előtte az egész élet. Tudtam, hogy tennem kell valamit, de mégis annyira nem ment, tehetetlen voltam. Az ajtó be van zára, ő haldoklik, nincs egyetlen egy menekülő út sem. Másrészről pedig, féltem őt itt hagyni. Ki tudja, mi lenne vele, míg én keresek egy embert, aki el tudja látni őt. Ha van itt egyáltalán ilyen ember, persze. Mégis tennem kellet valamit, nem szabad hagynom, hogy szenvedés között, egy raktárhelyiségben lehelje ki életét, meghalnia se szabadna. Óh istenem segíts! Kételyek között felálltam, és elléptem mellőle.  Légy már erős az istenért, Hope! Remegő végtagokkal, elsántikáltam Rebekához, aki nagy érdeklődéssel figyelte az eseményeket.

      - Segítened kell-, suttogtam, és ő nem tett mást csak bólintott, és várta hogy elmagyarázzam mit is kéne, tennie.  

Nem mondtam sokat, mindössze amit tudnia kell. Az a fiú haldoklik, és nekünk, szereznünk kellene egy orvost, vagy végleg meg kell szöknünk innen.  A második variáció csábítóbb volt, de most mindenek felett az élete volt fontosabb. A bejárathoz rohantunk, mondván, ha dübörgünk valakinek biztos az idegeire fogunk menni. Fél óra értelmetlen kopogtatása után valaki végre meghallott minket és kinyitotta az ajtót, de aki ott volt, az nem épp kedves barátom volt. Kopasz fej, hatalmas sör has, ki is lehetne más? Számba keserű íz költözött, óh ő mit keress itt? Ide minden nemzetiségű gengszter/ember csatlakozik? Magyarországon vagyunk azért mégis, elég kicsi egy ország, hogy kerülnek ide, Londoni meg Doncasteri emberek? Ő is észrevett engem, és gunyoros mosolyra húzta ajkait. Tudta ki vagyok, hogy ne tudta volna? Megerőszakolt engem, erre azért csak emlékszik, milyen könnyű volt neki tönkretenni egy tizenéves gyerek életét. Kisebb trauma volt, hogy ő is itt volt, de igyekeztem elterelni erről figyelmem, Louis volt a fontosabb, nem az én idióta gyerekkorom. Rebeka vadul magyarázta neki, mi is a helyzet, de csak engem figyelt. Fürkészett szemeivel, próbálta felmérni reakcióm.

-         Figyeljen már ide, az a fiú ott haldoklik, híjon ide egy orvost az istenért!- csattant fel Rebeka, és megrángattak a kezét.

-         És? Egy tússzal kevesebb- kezdett el röhögni, mi meg egyre jobban kezdtünk bedühödni.

-         Na ide figyelj te szánalmas nyomorék, haldoklik, és ha nem teszel valamit, én magam foglak megölni- ordítottam a képébe. Azt még ne tudtam, hogy ölném meg, de biztos kitalálnám. Megragadta felkarom és erősen szorítani kezdte, láthatóan nem tetszett neki, ahogy beolvastam. Felszisszentem, a vér nem jutott a kezeimbe, azon kívül, hogy nagyon fájt, ahogy keze hozzám ért.

-         Ne mi van kislány? Már nem vagy olyan erős?- rugdosni kezdtem, és Rebeka is le akarta szedni rólam ezt a férfit.  Ordibáltam, kiabáltam, de gondoltam hogy senki nem hall meg minket. Miért is hallana? Egyre kevésbé éreztem kezeim, elszorította vért, de ekkor kinyílt az ajtó. És belépett ő, magas alakja a gyér világításban is jól látható árnyékot vetett, erős vállai, izmos karja, és gyönyörű göndör haja.  Smaragdzöld szemei világítottak, ahogy felém, fordította tekintetét. Kérdő volt az arca, a férfit leválasztotta rólam, és vallatni kezdte. Fellélegeztem mikor már biztonságban voltam, most az egyszer örültem érkezésének.

-         Mit csinálsz itt, Sam?

-         Ez a két kis csaj, dörömbölt az ajtón, bunkón beszélt velem ő- mutatott rám-  én meg gondoltam kicsit móresre tanítom.

-         Te inkább ne gondoljál semmit- ordított az arcába Harry - tudod, hogy ezt a két lányt nem bánthatod, meg van tiltva. Értékes információik vannak.  Hagyd őket békén.- látszott hogy mérges volt erei kidűlledetek a nyakán, és úgy szorította a férfit, mint az előbb engem, Sam. –Most pedig menj, örülj, ha nem mondok semmit erről a főnöknek.- engedte el, és lökte őt ki az ajtón. Látszott hogy Harry felsőbb rendű volt nála, vagy pusztán hamarabb került ebbe a csapatba nem tudom, de látszott hogy Sam megijedt tőle. A férfi elment,én és Rebeka na meg a göndör hajú fiú maradt. Idelépett hozzám és egyenesen a szemembe nézett.

-         Mit akartok?

-         Louis haldoklik- mutattam az ágyon fekvő fiúra. Harry elfehéredett, gyorsan szedte a levegőt, és láttam rajta, nem épp erre számított.